Abydos

2015.05.09 16:15

Abydos

 
Abydos a Nílus nyugati partján fekszik. Eredeti neve Abdzsu, és Egyiptom leghíresebb szent városa volt, a korai dinasztiák fáraóinak temetkezési helye.

Az ókori egyiptomiaknak Abydos volt az egyik legszentebb hely a világon, mely Ozirisznek, a halottak istenének kultuszhelye. Bár voltak másutt is Egyiptomban neki szentelt templomok, de Abydos volt a legkiemelkedőbb közülük.

Az első dinasztiát megalapító Narmer fáraó is itt temetkezett. Kilenc vagy tíz templomot emeltek itt Abydosban huszonhat dinasztia fáraói. Ezek közé tartozott többek között a Nagy Ozírisz templom, I. Széthi temploma és II. Ramszesz temploma, melyek közül a I. Széthié maradt fenn a legjobb állapotban.

I. Széthi (Kr. e. 1294-1279) templomát hat nagy istennek, vagyis Ozírisznek, Izisznek, Hórusznak, Amon-Rének, Ré-Horaktynak és Ptahnak szentelték. Építésének másik célja az volt, hogy emléket állítson a korai fáraóknak.

 

A mítoszok szerint, miután Széth megölte fivérét, Ozíriszt, és testét feldarabolta, a fejét itt temették el. Ennek állít emléket az itt található ősi templom, az Ozireion.

Mivel Oziriszt a túlvilági ítélet bírájaként tisztelték, a halandók az ő sírja közelében akartak nyugodni, vagy ha hazai földön választották ki sírhelyüket, akkor haláluk előtt egyszer elzarándokoltak Abydosba Ozirisz sírjához, hogy maguk és családjuk nevében fogadalmi sztéléket helyezzenek el. Ha életükben nem volt módjuk erre a zarándoklatra, hitük szerint haláluk után, de sírba helyezésük előtt még mindig megtehették. A thébai sírokban számtalan kép látható, amelyeken a halott feleségével együtt evezős hajón Abüdoszba utazik.

 

Az abydosi templom alaprajza egyedi L alakú. Két pülónon és udvaron át lehetett bejutni a templomba, ahol két fedett oszlopcsarnokon át jut el az ember ma is a legfontosabb egyiptomi isteneknek épített hét szentélyhez. A egyik szentélyt magának I. Széthinek építették. Az Ozirisz-szentélyből lehet tovább jutni a templomnak abba a részébe, amelyik Ozirisz kultuszát szolgálta.

Történészek számára különösen fontos I. Széthi abydosi temploma, mert itt található a néhány kivétellel az I. Széthit megelőző királyokat felsoroló ún. abydosi királylista.

A templomtól nyugatra található Ozireion, melyet 1914-ben tárták fel. Alapja a főtemplom szintjéhez képest 15 méterrel alacsonyabban fekszik. A kolosszális gránitoszlopok némelyike eléri a 100 tonnát. Ha jobban szemügyre vesszük, akkor lényegében egy téglalap alakú sziget képe rajzolódik ki előttünk, amelyet minden oldalról egy három méter mély árok vesz körül. Az árkot hat méter vastagságú külső fal övezi. Ebbe a komplexumba illeszkedik bele 17 terem. Ezeken kívül még egy-egy keresztkamrát találunk északra és délre. E két utóbbi helyiség mennyezetén fedezhetünk fel néhány asztronómiai feljegyzést. Rejtély, hogy mire használták az Ozireiont, mivel nem hasonlít a többi egyiptomi építményre Egyiptomban.

Ozirisz jelentősége a Ptolemaiosz-korban csökkent, helyét Szerapisz vette át.  Abüdosz a hellenisztikus korban már romokban hevert.

 

Fakultatív programok Hurghadáról és Marsa Alamról!