Memnon kolosszusok

2015.09.11 10:00

Memnon kolosszusok

 

Ha Luxor nyugati partjára látogat, útközben találkozik a két hatalmas szoborral, a Memnon kolosszusokkal.

 

Mindkét kolosszus kb. 18 méter magas, és a trónján ülő III. Amenhotep fáraót ábrázolja, mindkettőt egyetlen kőtömbből faragták ki. A lábuk mellett a két kisebb alak a feleségét, Tijet és az anyját Mutemwiát ábrázolja. A szobor oldalain Hápi, a Nílus-isten ábrázolása látható.

Annak idején a király halotti templomának pülónja előtt álltak, ugyanúgy, ahogy II. Ramszes kolosszusai a luxori templom előtt, viszont ez a templom vélhetően sokkal nagyobb volt. A régészek számításai szerint méretében a karnakit is felülmúlta, de szinte teljesen nyoma veszett. A sorozatos fosztogatás és a földrengések következtében darabjaira omlott, ami pedig maradt belőle, az elmosta a Nílus évenkénti áradása. Ez a templom volt az egyetlen, amely alacsonyan fekvő síkságon állt. Az emelkedő víz alighanem minden évben elárasztotta a külső udvarokat és csarnokokat, s csak a megemelt szentély maradt szárazon.

 

A legendák szerint miután egy Kr. e. 27-ben bekövetkezett földrengésben az egyik szobor megsérült, furcsa hangokat adott reggelenként – halk zúgó vagy fütyülő hangot adott ki, amit feltehetőleg az emelkedő hőmérséklet és az elpárolgó harmat okozott.

A Kr. u. 193-212 között végzett helyreállítások azonban örökre elvették a kolosszus hangját.