Ghost City

2015.08.14 18:47

Safaga / Ghost city

 

Ha elképzeljük Egyiptomot, mindenkinek a fáraók, piramisok jutnak eszébe, pedig Egyiptom ennél sokkal többet rejt!

1882-ben Umm el Doniát elfoglalták az angolok, a 40 éves brit uralom (1922-ig tartott) hatása tükröződött a városban.

Safaga a Vörös-tenger fontos kikötővárosa.  1902-től intenzív kutatásokat végeztek abból a célból, hogy felmérjék a Nyugati sivatag nyersanyagait. Geológusok magas arányú foszfátot találtak, ami fontos nyersanyag, különösen a műtrágyaiparban.

Az angol mérnökök felismerték, hogy mekkora nagy jelentősége lehet ennek az iparágnak, főleg a tenger közelsége miatt, ezáltal a szállítási problémákat is megoldva és egy új várost építettek a sivatagban.

1910-től folyamatosan épült ki a város (Safagától 26 km-re délnyugati irányba) a szükséges infrastruktúrával együtt – házak, iskolák, kórházak, üzletek, mecsetek és egy börtön is épült. Fénykorában kb 16.000 fő élt a városban és teremtették meg maguknak az önálló életet.

Ez a terület különleges klímával rendelkezik, kedvező nyáron és télen egyaránt. Ellentétben a part menti városokkal, itt egész évben nem emelkedik magasra a páratartalom. A környező hegyek különféle anyagokból vannak - gipsz, homokkő, gránit, vulkáni magmás kőzetek és a tengeri üledékek.

Megszámlálhatatlan bánya volt abban az időben, a foszfátot dinamittal távolították el és különleges vasutat építettek Umm el Howeitat és Safaga között, majd a nyersanyagot innen hajóval szállították Angliába.

Safagából Umm el Howeitatba pedig szállították az élelmiszert, vizet, eszközöket és építőanyagokat, így ezekért nem kellett Safagába utazni.

Miután 1956-ban Gamal Abdel Nasszer hatalomra került, a bányák működtetési egyiptomi vezetés alá került, a kitermelésért pedig a Safaga Phospate Company lett a felelős.

Naponta több tonna foszfátot bányásztak és szállítottak abban az időben, ami jelentős bevételi forrás volt az államnak, és nem mellékesen emberek ezreinek biztosított megélhetést.

A foszfátbányászat kiterjedt a Vörös-tenger mentén, El Queseirben, Marsa Alamban és már területeken és a Safaga Phospate Company-t 1980-ban átnevezték Red Sea Phospate Company-nak.

1996-ban az árvíz által megidézett vihar nagyon komoly károkat okozott Umm El Howeitat városában. A források egyre csökkentek és az elnök arra késztette a vállalatot, hogy zárja be a bányákat és az embereket telepítsék ki.

A város 2000 óta elhagyott, minden ami egykoron hasznos volt – fa, acél, lakások, minden már a múlté és egy új nevezetesség jött létre, a Ghost City, mely a látogatók és turisták célpontja lett.

Az egykori lakosok még ma is visszatérnek a városba, emlékeznek, meglátogatják szeretteiket, barátaikat a temetőben.

A közelben még mindig zajlik a foszfátbányászat, több társaság olvadt egybe és 2000-ben megalakult a Nasr Mining Company.

Ghost City napjainkban

 

Képzeljenek el egy várost, ami a sivatag szívében fekszik, és körös-körül hegyek ölelik, de most teljesen elhagyatott. Csak romos falak és házak. Álljon meg egy pillanatra és nézzen körül, úgy fogja érezni, hogy itt megállt az idő, érezni fogja a régi idők hangulatát. Engedje, hogy magával ragadja az érzés, a falakból rejtőző emlékek. Úgy érezheti, hogy ennek a részese, a történelem részévé vált.

Tartson velünk hát, utazzunk vissza a múltba! Vezetőnk egy egykori lakos, együtt elevenítjük fel az emlékeket, járjuk végig a települést házról-házra, melyekben egykoron zajlott az élet, de mára már csendbe burkolóznak, megőrizve a múltat a jövő nemzedéknek!

Az izgalmas túra, a csodás kilátás, a néma város után pedig igazi különlegességként vacsoránkat a sivatagban fogyasztjuk el, majd pihenésképp megcsodáljuk a csillagos égboltot, ahogy azt csak a sivatagban láthatjuk, garantáltan fantasztikus élményekkel térnek haza!

 

https://lido-tours.webnode.hu/programok/sivatag/jeep-szafari-szellemvarosban/

https://lido-tours.webnode.hu/programok/sivatag/mix-szafari-szellemvarosban/

https://lido-tours.webnode.hu/programok/sivatag/strand-szafari/